Hírek
Idén is díjazták a legvirágosabb sárvári ingatlanokat
2022.10.11
Szeptember 24-én került megrendezésre a Virágos Sárvárért! Környezetszépítő Verseny eredményhirdetése a Hild parkban. A versenyt immáron 12. alkalommal hirdette meg Sárvár Város Önkormányzata. Az idei évben is díjazták a legvirágosabb vállalkozásokat, erkélyeket és házakat.
A 12. virágünnepen Dr. Szijártó Valéria címzetes főjegyző, a zsűri tagja köszöntötte a díjazottakat. Elmondta, hogy jó szívvel, teljes egyetértéssel fogadta a lakosság a kezdeményezést, a lelkes és fáradhatatlan munkájuknak köszönhetően az idei évben is kivirágzott Sárvár.
A legvirágosabb ingatlanok tulajdonosai, illetve lakói értékes jutalmakban részesültek. A díjakat az önkormányzati képviselők, a zsűri tagjai, valamint a nyereményeket felajánló cégek képviselői nyújtották át.
A zsűri hagyományosan három kategóriában ismerte el a városszépítő munkát, díjazták a legvirágosabb házakat, erkélyeket és vállalkozásokat, emellett kilenc különdíjat is kiosztottak.
Dr. Máhr Tivadar alpolgármester, a zsűri elnöke megköszönte dr. Szijártó Valériának az áldozatos munkáját, amit a virágosítás, a város zöldítése érdekében tesz. Örömének adott hangot, hogy egyre többen virágosítják ingatlanukat.
- A sárváriaknak a kitartása, a lendülete, a szépségért való küzdelme nem változik, és ezt jó látni. Ha szépek, gondozottak, színesek vagyunk, akkor talán ilyen a bensőnk is. Ez mégiscsak pozitív irányt mutat, akkor is, ha a világ most kicsit turbulens körülöttünk – fogalmazott a zsűrielnök.
VIRÁGOS SÁRVÁRÉRT! - 2022 LEGVIRÁGOSABB INGATLANAI
LEGVIRÁGOSABB ERKÉLY:
I. Celli út 41. - Németh Gyula, Németh Gyuláné, Németh Péter
II. Alkotmány u. 18. II. em. 7. - Gaál László, Gaál Lászlóné
III. Laktanya u. 4. - Puklér Győzőné
LEGVIRÁGOSABB HÁZ:
I. Ungvár u. 5. - Czeglédy László, Czeglédy Lászlóné
II. Tölgyfa u. 76. - Horváth Zsuzsanna, Takács Ferenc
III. Rábasömjéni u. 91. A - Auer Krisztián, Mórocz Orsolya
LEGVIRÁGOSABB VÁLLALKOZÁS:
I. Tizenháromváros u. 1. - Várpark Panzió - Kovács Andrásné
II. Bártfa u. 1. - Derdák és Társa Bolt és Takarmánybolt - Derdák Tímea
III. Világos u. 20. - Judit Masszázs - Nagy Judit
LEGVIRÁGOSABB HÁZ KÜLÖNDÍJAK:
Petőfi u. 28. fsz. 2. - Fehér Istvánné
Nádasdy u. 100. - Biró Nándor, Biró Nándorné, Biró Csilla, Biró Ágnes
Celli út 43. - Pócza Imre, Pócza Imréné
Bocskai u. 23. - Szele Béláné
Csallóköz u. 17. - Szele Gergő
Csallóköz u. 19. - Kupi István
Kiss János alt. u. 25. - Németh László és családja
Rábasömjéni u. 91/B. - Tamics Ibolya
Óvár u. 5. - Véghné Németh Csilla
További híreink
Tovább javul a Kertváros csapadékvíz-elvezetése
2024.05.22
A Kertváros csapadékvíz-elvezetésének javítása is része az „Élhető Sárvár” elnevezésű projektnek, amelyben több fontos beruházás valósulhatott meg az elmúlt időszakban Sárváron. A Kertváros esetében a lakosságot is bekapcsolták a projektbe, és egy szemléletformáló akció keretében esővízgyűjtő hordókat kaphattak a beruházással érintett utcák lakói.
Tovább...Folytatódtak az útépítések
2024.05.21
A városszerte zajló mélyépítési munkálatok május elején a Fekete-híd utcában folytatódtak. A szakemberek itt a csapadékcsatorna-fedeleket emelték szintbe, és nagyobb felületű burkolatjavításokat végeztek. Megtörtént az útfelújítás a Madách utca Fekete-híd utcai útcsatlakozásánál is.
Tovább...Emlékhelyek napja a Nádasdy-várban
2024.05.21
Az Emlékhelyek Napja országos programhoz kapcsolódott az idei évben is a Nádasdy Kulturális Központ. A Nemzeti Örökség Intézete országos programsorozata minden év májusának második hétvégéjén a magyar történelemben és kultúrában kiemelt fontosságú helyszínekre hívja fel a figyelmet az Emlékhelyek Napja programmal.
Tovább...Érkeznek az új játékok a sárvári játszóterekre
2024.05.20
Folytatódott a játszóterek felújítása a tavaszi városi nagytakarítási és felújítási munkálatok keretében, érkeznek az új játszóeszközök.
Tovább...Véget ért a jelöltállítás időszaka a választásra
2024.05.07
Véget ért a jelöltállítás időszaka az önkormányzati választásra május 6-án 16 órakor. Ekkor ült össze a helyi választási bizottság dr. Komáromi László elnökletével.
Tovább...Ismét áll a májusfaliget a várparkban
2024.05.07
Igazi látványosság, szemet gyönyörködtető májusfaliget alakult ki a Nádasdy-vár parkjában május elsején. A hagyományt folytatva idén 14. alkalommal gyűltek össze Kondora István polgármester meghívására a város civil szervezetei, hogy mindenki feldíszítse, majd közös erővel felállítsa a saját fáját, közösségére jellemző díszekkel, feliratokkal, táblákkal, szalagokkal.
Tovább...