Hírek
Ülésezett a sárvári testület
2023.04.02
A sárvári képviselő–testület március 22-én ülésezett, elfogadták az önkormányzati cégek üzletei terveit, kinevezték a gondozási központ új igazgatóját, és pályázatot írtak ki az IGESZ intézményvezetői álláshelyére is.
Beszámoló hangzott el a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász egyházashetyei és vásárosmiskei pszichiátriai- és szenvedélybetegeket gondozó intézményeinek munkájáról is. - A sárvári önkormányzatnak a szociális törvény értelmében ellátási szerződése van a Karitásszal, a tavalyi évben összesen 16 sárvári lakos vette igénybe az intézmények szolgáltatását- mondta el Szabó Zoltán alpolgármester.
Tárgyalták az ülésen az önkormányzati tulajdonú cégek 2023. évi üzleti és közbeszerzési terveit. A Sárvári Gyógyfürdő Kft., a Sárvári Média Nonprofit Kft. és a Sárvári Sportfólió és Kulturális Kft. is elkészítette az ide évre vonatkozó tervét. A covid-járvány, az infláció és az energiaválság ellenére is stabil a gazdasági társaságok működése, számos tervvel rendelkeznek az idei évre is.
Több – a Nádasdy Kulturális Központ működését érintő – döntést is hoztak a képviselők, így az intézmény stratégiai, állományvédelmi, gyűjteménygyarapítási, revíziós terveivel kapcsolatban is, de tárgyalták a múzeum digitalizálási stratégiáját.
Megválasztották a Sárvári Gondozási és Gyermekjóléti Központ intézményvezetőjét. A képviselő-testülete az eddigi igazgatóhelyettest, Barasics Katalint bízta meg a gondozási és gyermekjóléti központ intézményvezetői feladatainak ellátásával 2023. május 5-től 2028. május 4-ig terjedő időszakra.
Pályázatot írtak ki az Intézmények Gazdálkodását Ellátó Szervezet vezetői álláshelyére.
Megállapították a 2023/2024-es nevelési évre vonatkozó óvodai beiratkozás feltételrendszerét. A gyermekek beíratását a Sárvári Vármelléki Óvoda székhelyén 2023. április 25-én 7-17 óra között, április 26-án 8-18 óra között bonyolítják le.
A sárvári önkormányzat kiemelt feladatának tekinti a városi civil szervezetek segítését, teszi ezt pénzügyi támogatással és ingyenes helyiség biztosításával egyaránt. A márciusi ülésen döntöttek a képviselők arról, hogy a Rábasömjéni Torna Club Egyesület részére a sömjéni sporttelepet és öltözőt, valamint egy mellettük lévő lakóházat továbbra is ingyenesen rendelkezésükre bocsát két évre. A Sárvári Futball Club részére továbbra is ingyenes használatba adta az önkormányzat az Ipartelep úton található sporttelepet és műfüves pályákat két évre.
A Batthyány utcai volt zárda épületben találhatóak a Sárvári Hagyományőrző és Íjász Egyesület, a Magyar Páneurópa Unió Sárvári Regionális Szervezete, illetve a a Kanona Band Zenei Egyesület által jelenleg is ingyenesen használt helyiségek, amelyek használati jogát további kettő év időtartamra meghosszabbította az önkormányzat.
A Sárvár és Vidéke Méhészegyesület részére új helyiséget kellett biztosítania az önkormányzatnak, mivel a jelenleg általuk használt épületben gyermekorvosi rendelőket alakítanak ki. A méhészek is a volt zárda épületében kaptak ingyenes helyiséget 2023. április 1-től 2025. március 31-ig. A Nádasdy Ferenc Bandérium által használt raktárban pályázati támogatásból óvodai helyiségeket alakítanak ki, ezért az ő új ingyenes helyük is a volt zárdában lesz.
További híreink
Tovább javul a Kertváros csapadékvíz-elvezetése
2024.05.22
A Kertváros csapadékvíz-elvezetésének javítása is része az „Élhető Sárvár” elnevezésű projektnek, amelyben több fontos beruházás valósulhatott meg az elmúlt időszakban Sárváron. A Kertváros esetében a lakosságot is bekapcsolták a projektbe, és egy szemléletformáló akció keretében esővízgyűjtő hordókat kaphattak a beruházással érintett utcák lakói.
Tovább...Folytatódtak az útépítések
2024.05.21
A városszerte zajló mélyépítési munkálatok május elején a Fekete-híd utcában folytatódtak. A szakemberek itt a csapadékcsatorna-fedeleket emelték szintbe, és nagyobb felületű burkolatjavításokat végeztek. Megtörtént az útfelújítás a Madách utca Fekete-híd utcai útcsatlakozásánál is.
Tovább...Emlékhelyek napja a Nádasdy-várban
2024.05.21
Az Emlékhelyek Napja országos programhoz kapcsolódott az idei évben is a Nádasdy Kulturális Központ. A Nemzeti Örökség Intézete országos programsorozata minden év májusának második hétvégéjén a magyar történelemben és kultúrában kiemelt fontosságú helyszínekre hívja fel a figyelmet az Emlékhelyek Napja programmal.
Tovább...Érkeznek az új játékok a sárvári játszóterekre
2024.05.20
Folytatódott a játszóterek felújítása a tavaszi városi nagytakarítási és felújítási munkálatok keretében, érkeznek az új játszóeszközök.
Tovább...Véget ért a jelöltállítás időszaka a választásra
2024.05.07
Véget ért a jelöltállítás időszaka az önkormányzati választásra május 6-án 16 órakor. Ekkor ült össze a helyi választási bizottság dr. Komáromi László elnökletével.
Tovább...Ismét áll a májusfaliget a várparkban
2024.05.07
Igazi látványosság, szemet gyönyörködtető májusfaliget alakult ki a Nádasdy-vár parkjában május elsején. A hagyományt folytatva idén 14. alkalommal gyűltek össze Kondora István polgármester meghívására a város civil szervezetei, hogy mindenki feldíszítse, majd közös erővel felállítsa a saját fáját, közösségére jellemző díszekkel, feliratokkal, táblákkal, szalagokkal.
Tovább...