Hírek
Eső áztatta az idei Vármeetinget
2023.08.29
Az idei évben nem fogadta kegyeibe az időjárás a XXII. Vármeeting Nemzetközi Motoros és Rockfesztivál szervezőit. Már a nulladik napon Kowáék koncertje végén megjött az égi áldás, amellyel aztán augusztus 3-a és 6-a között folyamatosan meg kellett küzdeni.
A XXII. Vármeeting Nemzetközi Motoros és Rockfesztivál, az első fellépője a Phoenix RT volt. Ekkor köszöntötték Králl Csaba főszervezőt Moto Guzzis barátai születésnapja alkalmából a színpadon, amely éppen a Vármeeting Sárvár nulladik napjára esett! A Kowalsky meg a Vega indította be a XXII. Vármeeting nulladik napját. 21 óra után néhány perccel léptek színpadra Kowáék, akik rendszeres résztvevői a fesztiválnak. Több ezer ember énekelte, táncolta a zenekarral együtt számaikat. A közönség nagy részét a koncert vége felé leszakadó eső sem tudta eltántorítani a színpad közeléből.
A XXII. Vármeeting Nemzetközi Motoros és Rockfesztivál 1. napján ismét megérkezett az égi áldás! A Depresszió és az Omen zenekarok nyitották a programot. Az est legjobban várt fellépője a Tankcsapda volt! Lukács Laci, Fejes Tamás és Sidlovics Gábor „Sidi” rendszeres fellépői a Vármeetingnek! Ahogy Laci fogalmazott: „Sárvár és a zenekar közös történetének első esős estéjén színpadon a Tankcsapda.” A szakadó eső sem tántorította el a leglelkesebb rajongókat a színpadtól.
A XXII. Vármeeting – Nemzetközi Motoros és Rockfesztivál 2. napja streetfighter show-val indult. Borbély Kornél és Kötél István izzította az aszfaltot a Sárvár Aréna előtti aszfalton.
A parkolóban Kiss Norbi négyszeres EU-bajnok kamionversenyző tartott bemutatót.
A program a Solti Bikák kötélhúzó bemutatójával folytatódott. A Vármeeting motorosaiból verbuválódott csapattal mérték össze erejüket, ebben a versenyben esélye sem volt a motoros csapatnak. A bemutatón jelen lévő gyermekeket is beavatták a kötélhúzás rejtelmeibe.
A motoros felvonulá is új helyszínről, a Sárvár Aréna mellől indult. Idén a Wild West Truck Fest Sárvár kamionos résztvevői is nagy számban csatlakoztak hozzájuk!
A XXII. Vármeeting Nemzetközi Motoros és Rockfesztivál zárónapján a Lord zenekar már a koraesti órákban megtöltötte a vár udvarát. Paksi Endre és csapata, az Ossian felforrósította a hűvös estét, aztán a Road zenekar metál zenéje ismét megrezegtette a vár falait.
További híreink
Folytatódtak az útépítések
2024.05.21
A városszerte zajló mélyépítési munkálatok május elején a Fekete-híd utcában folytatódtak. A szakemberek itt a csapadékcsatorna-fedeleket emelték szintbe, és nagyobb felületű burkolatjavításokat végeztek. Megtörtént az útfelújítás a Madách utca Fekete-híd utcai útcsatlakozásánál is.
Tovább...Emlékhelyek napja a Nádasdy-várban
2024.05.21
Az Emlékhelyek Napja országos programhoz kapcsolódott az idei évben is a Nádasdy Kulturális Központ. A Nemzeti Örökség Intézete országos programsorozata minden év májusának második hétvégéjén a magyar történelemben és kultúrában kiemelt fontosságú helyszínekre hívja fel a figyelmet az Emlékhelyek Napja programmal.
Tovább...Érkeznek az új játékok a sárvári játszóterekre
2024.05.20
Folytatódott a játszóterek felújítása a tavaszi városi nagytakarítási és felújítási munkálatok keretében, érkeznek az új játszóeszközök.
Tovább...Véget ért a jelöltállítás időszaka a választásra
2024.05.07
Véget ért a jelöltállítás időszaka az önkormányzati választásra május 6-án 16 órakor. Ekkor ült össze a helyi választási bizottság dr. Komáromi László elnökletével.
Tovább...Ismét áll a májusfaliget a várparkban
2024.05.07
Igazi látványosság, szemet gyönyörködtető májusfaliget alakult ki a Nádasdy-vár parkjában május elsején. A hagyományt folytatva idén 14. alkalommal gyűltek össze Kondora István polgármester meghívására a város civil szervezetei, hogy mindenki feldíszítse, majd közös erővel felállítsa a saját fáját, közösségére jellemző díszekkel, feliratokkal, táblákkal, szalagokkal.
Tovább...Fontos változások a gyermekorvosi ellátásban!
2024.04.26
2024. május 3-tól már az új, Rákóczi Ferenc utca 21. szám alatti rendelőben lesznek a gyermekorvosi rendelések!
Tovább...